Ugyan 2015, amikor megjelent a Narcos első évada nem tegnap volt, de engem a történet, és persze Pablo, azaz Wagner Moura karizmája teljesen lenyűgözött, és a mai napig a hatása alatt vagyok. A sorozat megjelenése egy lavinát indított be, megannyi hasonló témájú sorozat, film került piacra.

Javier Bardem nagy kedvencem, de Moura simán lekörözi, forgathatnak akár még 1000 film is a témában számomra a Narcos marad az etalon. Olyannyira, hogy úgy döntöttem újból elrepülök Kolumbiába kicsit más szemmel átélni a latin életérzést.

1. Utazz átszállásal, spórolj és láss még többet! Madrid – tapas, Prado, Bernabéu

Találtam egy olcsóbb légitársaságot , mely Madridból indul Bogotába. Így úgy döntöttem, hogy mi bajunk lehet abból, ha 1-2 nappal korábban fapadossal lerepülünk Madridba megnézzük a várost, meglátogatjuk a legjobb tapas bárokat, elnézünk a stadionba és csak aztán kezdjük meg csak a 9 órás utat. Nem tévedtem!! Prado csodálatos, mint pok a falon rohangásztunk egyik teremből a másikba, az ételekről külön bejegyzést tudnék írni, annyira fantasztikusak voltak. Receptre írnám felé mindenkinek.

2. Narcos élőben: Medellín - Botero, El Poblado és a favellák

A sorozatban is fontos szerepet kapott Medellín és környéke, így a mostani kiruccanásnál nem hagyhattuk ki. Bogotából kb. egy óra alatt és 25 euróért repített el minket egy helyi fapados légitársaság. Reptér kicsit messze van a várostól, de az odavezető út is csodálatos volt, egy percét sem bánom, és amikor a hegytetőről megpillantottuk a katlanban fekvő várost, akkor megannyi netflixes filmkocka ugrott be, kezdtem lassan a sorozat része lenni.

Sajnos már érkezés előtt értesültünk a hírről, hogy a Pablo múzeumot bezárták, így egyéb elfoglaltságokat kellett keresnünk. Botero alkotásaitól hemzseg a város, így a medellíni éjszakai élet előtt szívtunk magunkba egy kis kultúrát. Olyanannyira izgalmas volt a belvárosi hangulat, hogy kaptunk a lehetőségen és befizettünk másnapra egy favella túrára is.

Reggel, amikor találkoztunk az idegenvezetővel megkérdeztük, hogy mennyire kell majd félnünk, vigyáznunk az értékeinkre. A reakció döbbenetes volt, vagy 20 kérdőjellel a fejében nézett ránk, és közölte, hogy semmi bajunk nem lesz, és ez a város nagyon sokat fejlődőtt és változott. Mindenkinek igyekeznek munkát és lakást adni, a gyerekek iskolába járnak, ezzel is csökkenteni szeretnék a bűnözés lehetőségének esélyét. Érezni lehet, hogy a kormány próbál nagyon tudatosan elhatárolódni a múlttól és a narcotraficante világtól. Nyilván ezt azért elég nehéz, főleg hogy a túristák hada érkezik Medellínbe Pablo miatt. De megannyi olyan szuvenírt láttunk, hogy Colombia is more than Pablo Escobar. Szóval próbálják magukat tisztára mosni.

A favella túra valóban nem volt félelmetes, sőt inkább barátságos és csodálatos. Rendkívül tehetséges graffiti művészek alkotásait tekinthettük meg a falakon, és megkóstolhattam életem legfinomabb kolumbiai lime-os jeges kavéját.

3. Cartagena - A paradicsom kapuja

Semmiképp sem szerettem volna kihagyni a karibi városkát Észak-Kolumbiában, már legutóbbi alkalommal is mély nyomott hagyott bennem. Egy órás repülőúttal jutottunk el Medellínből idáig, ahol kicsit esős és hűvös időnk volt. Ezalatt az egy óra alatt 15 fokkal melegebb helyen landoltunk este 9-kor. Mikor kiszálltunk a gépből, egy kisebb ösvényen haladtunk a terminálba, melyet pálmafák öveztek és a Welcome to Paradiso felirat várt minket. Akkor még nem tudtuk, de valóban a paradicsom várt ránk.

Éppen erre a napra esett a pasim születésnapja, így a szállásra érve felköszöntöttem egy cuki kolumbiai tortával, majd nyakunkba vettük a várost. Egy fantasztikusan jó helyen sikerült vacsoráznunk, majd az óvárosban a várfalon a tenger mellett és hátunk mögött a bazilikával ültünk le koktélozni, ahol egy helyi együttes karibi koncertet adott. (még most is libabőr) Nem győztünk hüledezni, hogy a karibi rum, a zene, vagy a látvány a jobb... Amúgy a belvárosban rengeteg helyen szól élő zene, az emberek önfeledt táncolnak, legyen szó egy bárrol, vagy akár az utcán ad-hoc jellegű pár fős buliról.

Másnap korán keltünk, hogy a városkát jobban megnézzük. Mindenhol színes házak sorakoznak, az összes templomban szertartás van, csodálatos élő zenével, kavézók tele emberekkel, természetesen érthető okből, hiszen a kávé zseniális, és közben mindig van miben gyönyörködni.

4. Playa Blanca – éjszaki plankton les, cabaña hostel, álomba illő strand

A város mellett nem a legjobbak a „playa-k”, ezért szerettem volna eljutni egy tipikus karibi strandra fehér homokkal és álomba illő kék színű vízzel. Mivel túl sok napunk nem volt a bogotai gépig, így a környéken találtunk egy helyet, amit csak egy darabig lehetett kocsival megközelíteni. Általában ide napi túrákra jönnek ki az emberek, de mi mindenképp maradni szerettünk volna 1-2 éjszakára.

Két opció van, vagy brutálisan drága resort vagy cabaña hostel. Mi a 2.-at választotuk és milyen jól tettük ezt. Az elején aggódtam, mert áram csak két órára van egy nap, nincsen csatornázás, napi 10 liter víz jut a fürdésre az is egy kis viskóban a kert végén a csillagok alatt, mosdó közös. Nincs bolt a környéken, így pár dolgot még cipeltünk magunkkal több kilóméteren keresztül. Ugyanis a kocsi csak egy központi parkológ visz, onnan lépcsőkön kell eljutni a Karib-tengerhez, majd a homokban a parton gyalogolva a nyugágyak között értük el a szállást. Egy iszonyatosan kedves pár üzemeltette a hostelt, rögvest szóba elegyedtünk, csomó jó tippel láttak el minket. Egyik ezek közül az éjszaki planktonles volt. Egyikünk sem próbálta még ki eddig, így eldöntöttük, standolás után megindulunk.

Miután besötétedett jött értünk egy helyi srác, aki a korom sötétben, mert ugye világítás alig van - feltessékelt egy hajóra, amivel egy jó fél óra után megérkeztünk egy öbölbe, majd csak annyit mondtak, hogy ugrás. Az elején kicsit féltem, mert nem tudtam milyen mély a víz, de aztán csobbantam egy nagyot. A víz vagy 28 fokos volt, és amint vizhez értem megannyi apró plankton kezdet el világítani.

Csodálatos élmény volt, az egy kicsit csak izgalmasabbá tette, hogy a nagy sötétségben más halak is hozzáértek a lábamhoz. Lubickoltam a vízben, össze-vissza alakokat formálva a világító planktonokkal, felettem a tiszta csillagos ég...meglehetősen idilli élményt okozott.

Persze Playa Blanca sokkal több ennél, igen nehéz leírni, én csak mindenkinek azt javaslom, hogy tessék megnézni.

5. Bogotá –Museo del Oro, templomok, La Candelaria és a híres krumplileves

A Karib-tenger partjáról visszarepülni a 2640 méter magasan fekvő kolumbiai fővárosba kicsit sokkolta a szervezetemet. 20 fokkal hűvösebb volt, esett és szétment a fejem, hogy olyan magasan voltunk, lépcsőzés közben pedig alig kaptam levegőt.

Úgy döntöttünk, hogy inkább a beltéri programokat preferáljuk, így jutottunk el több gyönyörű templomba és az Aranymúzeumba. Világviszonylatban is egyedülálló, különlegességét az adja, hogy 55 ezer darabos gyűjteményének többségét sikerült megmenteni a spanyol hódítók fosztogatásától. Ez múzeum rendelkezik a világon a legnagyobb, a spanyol hódítás előtti időkből származó aranygyűjteményével, még a limai nemzetközi aranymúzeumot is lepipálja (pedig az sem semmi). A gyakran változó, a több ezer éves indián kultúrákból származó használati és dísztárgyakból álló kollekció révén betekinthetünk abba az indiánok lakta Kolumbiába, amely még az európai hódítók előtt létezett. Ezért az élményért már jó párszor repülőre ültem, hogy ellátogathassak Latin-Amerikába és gyönyörködhessek a pre-hispán időszakból ránkmaradt emléktárgyakban, helyszínekben. Nem győztem kapkodni a fejemet ebben a modern múzeumban, kedvencem a sámán szertartásokból megmaradt aranygyűjtemény volt.

Kultúrából is megárt a sok, ezért elsétáltunk La Candelariaba, mely Bogota történelmi negyedéhez tartozik, régi spanyol koloniális színes házakkal tarkított utcáin, egyedül csak a meredek lejtőkbe tudok belekötni, melyeket igencsak nehezen sikerült megmászni az esős 15 fokban. Hogy ezt a nagyon „szörnyű helyzetet” feldobjuk betértünk egy étterembe. Már mielőtt elindultunk Kolumbiába kitaláltam, hogy addig nem megyünk haza, ameddig a híres krumplilevest meg nem kóstolom, melyben van főtt kukorica, avokádó és kolbász.

Valamiért nem jön össze, hogy bármi rosszat egyek ebben az országban, remélem majd otthon is el tudom készíteni ezeket az etéleket. Eljárt felettünk az idő, de még egy búcsú italt megittunk egy belvárosi bárban, aztán taxi és irány a reptér, hogy visszarepüljünk Európába.

Nem most voltam először Kolumbiában és van egy olyan sejtésem, hogy nem is utoljára, de még mindig azt kell mondjam, hogy Latin-Amerika a legkedvesebb hely számomra.